Vertaling Hongaarse huiszegen

Waar geloof is, daar is liefde
Waar liefde is, daar is vrede
Waar vrede is, daar is zegen
Waar zegen is, daar is God
Waar God is, daar is alles mogelijk

Verleden, heden en toekomst
Het gaat door me heen.
Waar was het begin van iets,
Wat nooit verdween?
Met draadjes verbonden,
Met lichaam en geest,
Aan iets wat misschien nooit is geweest.

Waar was het begin van zovéél gevoel,
Wat ik heb voor dit land?
Het begin van de draad,
Werd later een band.
Verweven met vroeger,
‘k was een kind van acht jaar,
‘n boek van Mariska,
‘k las het toen, maar …………..

Haast veertig jaar later zoek ik en vind
Weer een draadje naar wat mij hiermee verbindt.

Ik ben verbonden met draadjes,
Ze vormen een band,
Met verleden, heden en toekomst,
Met Hongarije mijn land.

Volt a világon egy kis malac, annak volt egy kis háza egy nagy rengeteg erdõ közepén. Egyszer, amint ebben a kis házban fõzögetett magának, odamegy egy nagy, ordas farkas, beszól az ajtón:

- Eressz be, kedves malackám, nagyon hideg van idekint, fázom.

- Nem eresztelek biz én, mert megeszel.

- Ereszd be hát legalább az egyik hátulsó lábam.

A kis malac beeresztette az egyik hátulsó lábát. Hanem alattomban odatett egy nagy fazék vizet a tûzhöz.

Kicsi idõ múlva megint megszólalt a farkas:

- Ugyan, kedves kis malackám, ereszd be a másik hátulsó lábam is.

A kis malac beeresztette azt is. De a farkas azzal se érte be, hanem egy kis idõ múlva megint beszólott:

- Kedves kis malackám, ereszd be a két elsõ lábam is.

A kis malac beeresztette a két elsõ lábát is; de a farkasnak az se volt elég, megint megszólalt:

- Édes-kedves kis malackám, eressz be már egészen, majd meglásd, egy ujjal se nyúlok hozzád.

Erre a kis malac egy zsákot szépen odatett a nyíláshoz, hogy amint a farkas jön háttal befelé, egyenesen abba menjen be. Azzal beeresztette. A farkas csakugyan a zsákba farolt be. A kis malac se volt rest, hirtelen bekötötte a zsák száját, lekapta a tûzrõl a nagy fazék forró vizet, leforrázta vele a farkast, azután hirtelen felmászott egy nagy fára. A farkas egy darabig ordított, mert a forró víz úgy levitte a szõrét, hogy egy szál se maradt rajta. Azután addig hányta-vetette magát, míg utoljára kiódzott a zsák szája. Kibújt belõle, szaladt egyenesen segítséget hozni. Vissza is jött nemsokára vagy tizedmagával. Elkezdték keresni a kis malacot. Addig-addig keresték, míg valamelyik csakugyan meglátta a fa tetején.

Odamentek a fa alá, elkezdtek tanakodni, hogy mitévõk legyenek, mi módon fogják meg a kis malacot. Mert egyik se tudott a fára felmászni. Nagy sokára aztán arra határozták, hogy egymás hátára állanak mindnyájan; mint a lédeci birákok, úgy aztán a legfelsõ majd csak eléri. El is kezdtek egymás hátára felmászni. A kopasz maradt legalól, mert félt feljebb menni. Így hát a többi mind az õ hátán volt.

Már olyan magasan voltak, hogy csak egyetlenegy hibázott. Az az egy is elkezdett már mászni. Akkor a kis malac hirtelen elkiáltotta magát:

- Forró vizet a kopasznak!

A kopasz megijedt, kiugrott a többi alól; a sok farkas mind lepotyogott; kinek lába, kinek nyaka tört ki, a kopasz meg úgy elszaladt, hogy sose látták többet.

A kis malac szépen leszállott a fáról, hazament, többet felé se mertek menni a háza tájékának a farkasok.